Nem olyan rossz ez, mint ha Balázs Klári énekelné, messze nem, és eszemben sincs Lara Fabiant bántani, mert a maga műfajában igen érdemes művésznő, hangja is van, stílusa, kedves is… csak nem értem.
Illetve azt értem, hogy ez az operairodalom egyik legmegindítóbb áriája, és hogy szívesen énekli bárki, akinek van egy kis szíve meg egy csöpp hangja, én is – a fürdőszobában.
De magától értetődik, hogy rögtön Callas jut az ember eszébe, az ő hangja, az ő előadásai. Vagy bárki más nagy kedvenc, aki az elmúlt évtizedekben sikerrel énekelte a Traviatát, aki kiirthatatlan élményeket égetett az ember emlékezetébe… ezért aztán eleve vereségre ítélt a helyzet, hacsak nem valami egészen zseniális az ötlet, az előadás, a feldolgozás, bármi. Valami.
És még csak az sem igaz, hogy nem megható, ahogy csinálja, hogy nem szép a hangszín, hogy nem teljes az átélés, de van ott azért néhány hang, amit nagyon szívesen felednék… Bele lehet kötni, na. Pont azokba a magasságokba nem nyílik ki, amelyekbe annyira kellene.
Természetesen nem várom el, hogy minden énekes klasszikus technikával énekeljen, sőt örvendetes, ha a pop kultúra előadóinak van rálátása más műfajokra is, pláne ha – könyörgöm: intelligensen és ízléssel – merítenek belőlük. Klasszikusok popritmusban, néhány futamot hozzáírunk Beethovenhez, hogy kicsit eladhatóbb és andalítóbb legyen, közepes tehetséggel újraértelmezzük a belcantót… – ezektől néha tényleg fölfordul a gyomrom.
Ha jobban meggondolom, határozottan van alázat abban, amit Lara Fabian csinál. Ezért aztán nem is nagyon haragszom. Jófej vagyok, igaz?
(Azóta találtam egy másik felvételt is, ami talán kicsit jobban sikerült.)
A művészet és az emberek érdekelnek leginkább. Szeretek szemlélődni.
Napló kontemplál 
Makka
/ 2009. január 24.Néhol valóban kissé “jujj!” volt.
Celle
/ 2009. január 24.A magas részek főleg. Biztosan mert egyébként más technikával énekel, valahogy nem megy a regiszterváltás vagy mi… nem tudom.