Falstaff

1am-rafal_olbinski_falstaff-s-medRafal Olbinski: Falstaff

Reklámok

Vigyázz, ha jön a boldogság!

ZárayVámosi. És aki saját magától kitalálja, melyik film zenéjére szösszentették ezt a darabot – Bradányi Iván írta a szöveget -, az megjutalmazhatja magát egy csokival.

Vigyázz, ha jön a boldogság,
Vigyázz, sokáig nem vár rád,
Vigyázz, van egy-két napod,
Ha el nem kapod,
Már megy is tovább…
Vigyázz, ha jön a boldogság,
Vigyázz, sokáig nem vár rád,
Vigyázz, nyisd ki a szemed,
Tárd ki a szíved,
Ne engedd tovább…

Egy villanás és azután nincs tovább,
Hív egy távoli álomkép.
Csak menj a gyönyörű úton át,
Mit szíved kíván, csak így lesz tiéd!
Egy kézfogás, egy igazi jó barát
Többet ér minden álomnál.
Egy szív, ha valaki gondol rád,
Mondd, mi kellene más?!

Vigyázz, ha jön a boldogság,
Vigyázz, oly könnyen ellopják,
Vigyázz, hogy el ne fusson,
Neked is jusson
Egy nyíló virág.
Vigyázz, ha jön a boldogság,
Vigyázz, örülj, hogy épp itt járt.
Nevess, fütyülj a múltra,
S tiéd lesz újra
Az egész világ!

Megfejtés: Colonel Bogey March

(Híd a Kwai folyón, 1957)

Bírom, ahogy éppen menekülnek a boldogságba vagy pont előle… ki tudja? Értem, hogy fölösleges összefüggést keresni a sláger eredete meg a reá kreált szövegezet között, de azért ilyen asszociációs készséget ritkán tapasztal az ember, ezt bárki beláthatja. Szót érdemel. 

Egy korábbi Kwai folyó-féle földolgozás: itt. És most megyek csokit enni…

O mio babbino caro többször és többek között

Húsvét van, ráérek.

Hayley Westenra

Sissel (Kyrkjebø)

Megint két crossover előadás. Szerintem az egyik jobb, mint a másik, de nem árulom el, melyik, döntse el mindenki maga!

A YouTube-on látható egy videó Charlotte Church-csel is, tizenhárom évesen próbálkozik ezzel az áriával, de mert szétcsúszik benne hang és kép, inkább hagyom ott, ahol van. Meg aztán a produkció maga sem nyűgöz le, meg kell valljam, bár igaz, ami igaz, tizenhárom évesen – nyilván – a közelében sem jártam annak, amit ez a(z akkor még) kislány produkált. Vannak nézhető-hallgatható igazi operista felvételek is azért, ha valakit éppen az érdekel…

A húsvétra való tekintettel elég sokat néztem tévét, meglepetésemre az m2 kitett magáért, levetítettek egy 1988-as zenés tévészínházas produkciót, Mascagni Parasztbecsületét. Aktuális, húsvéti kórus nélkül szinte nincs is feltámadás. Annak idején, 88-ban is láttam a filmet, úgy emlékeztem, Dörner György egészen kiváló Turiddu, még ha csak tátog is Csák József “szinkronhangjára”. Tényleg jó fazon, illik hozzá a szerep, de mindez édeskevés ahhoz, hogy igazán élvezhető műsor kerekedjék ki a dologból. Csalódás volt. Jobbra emlékeztem. Ha már Parasztbecsület, ajánlom inkább a YouTube-ot, José Curát és a (szinte) mindig csodás Waltraud Meiert. Abban a felvételben van spiritusz. Úgy énekelnek, mintha élnének. Szánalmas, de föl is kavar egyszerre az az érzelmi nyomorúság és az a fájdalom, ami árad abból, amit csinálnak. Nem is láttam talán még jobbat, ami ezt a kettőst illeti. A tévészínházas változat viszont – sajna –  kevéssé elégítette ki furcsa kis igényeimet, melyek szerint néha szeretek emberek látni, amint éppen nagyon szenvednek…

A másik tökéletes meglepetés “szörfözés” közben ért ma délelőtt: parabolás adóink között egy újonc, valami lengyel kulturális csatorna, és ráadásul éppen Ponnelle Hamupiőkéjét játszotta Rossinitől. Igazi könnyed, szellemes, üdítő darab és rendezés, többször láttam, mindig szívesen nézem, úgyhogy nagyon megörültem neki. Még jobb napom lett tőle, mint amilyennek az indult. Most már csak a locsolókat éljem túl…

Húsvétra

Miután magamba tömtem egy jó adag foszlós kalácsot, meg még csokoládés süteményt is majszoltam habos kávéval, gondolhatnék a lelki rörmökre is a testiek után. Napsugaras, szép húsvétot mindenkinek!

Juan de la Cruz: A Kármel hegyére vezető út

(A lélek sötét éjszakája)

        Vaksötét éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én boldog messze jártam!
Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
        biztosan a homályban,
a titkos lépcsőn át utamra térve,
én boldog, messze jártam!
Arcot, ruhát cserélve,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
        sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égő láng volt.
        Mutatta fényesebben
a délidőben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.
        Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesitettél
Vőlegényt kedvesével,
s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!
        Neki őriztem eddig,
virágzó keblem neki odaadtam,
álomba szenderült itt,
én egyre símogattam,
cédruslomb hűsítette lankadatlan.
        Csipkés oromra surrant
a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,
játszott hajával ujjam,
csak őreá figyeltem,
aléltan már a sebre nem ügyeltem.
        Feledtem azt, ki voltam,
fejem Szerelmesem vállára csuklott,
megszűnt, mi volt, mi voltam,
liliomágyra hullott,
elmúlt a gond, és minden vele múlott.

(ford. Takács Zsuzsa)

Dalszöveg, amit nem értek

“Viharként tombol már a messzi távol…”

Egészben itt. A lényeg azonban épp ez az első sor.