Pavane

Ma körülbelül negyvennyolcszor hallgattam végig Ravel Pavane-ját különféle előadásokban, pedig nincs is rossz kedvem. Persze lehet, hogy éppen azért. Néha rákattanok dolgokra, alig lehet róluk lebeszélni. Olyan édesbús, szomorkás, nosztalgikus, “mégis szép az élet”-típusú darab ez, elég könnyen bele lehet feledkezni. Kiskorom óta szívesen hallgatom, noha az is igaz, hogy elég nagy kihagyásokkal.

A legérdekesebb Richter felvétele, mert persze gyönyörű, de meg azért is, mert hogy én még életemben nem hallottam ennyi köhögést, krákogást, nyíltszíni fulladást egyvégtében és hét percen keresztül. Elkeserítő. (Igaz, azt sem értem, amikor a decens, úri közönség a tételszünetben köhögi ki magát, mert úgy nem zavar. Na de vagy kell akkor éppen köhögni, vagy nem. Nem? Utólag fölösleges, előre képtelenség.)

Ha még valakinek egy kis Ravelre fájna… (2, 3)

Reklámok

Fêtes galantes

L'accord parfaitJean-Antoine Watteau: L’accord parfait, 1717-18

Minden mindennel összefügg: tudtam eddig is a közhelyet, de ma este aztán tényleg összefutottak a szálak. A héten Watteau-képeket szemezgettem a neten Váncsa írása miatt. Ma délután Verlaine után koslattam a Jaroussky-videó miatt. Estére pedig valahogy odáig jutottam, hogy órákig Faurét hallgattam a YouTube-on. Tőle pedig már csak egy lépés ugye Ravel és Debussy, utóbbiról meg épp a minap merengtem, micsoda sztár lett a Twilight hatására. Vámpíréknál divat ugyanis az impresszionista zongoramuzsika, és tényleg szép az, kár tagadni.  A Claire de lune (Claude Debussy: Suite bergamasque, III.) pedig szinte slágerzene, úgy is hallgatják azt némely kamaszok a regény meg a film óta.

És ki más is lehetne a költő, aki Debussy szvitjének zenéjét inspirálta, mint Verlaine? És honnan máshonnan is eredhetne az imígyen kétféle módon is megidézett Fête galantes, mint a rokokó francia udvarból és arisztokráciától, melynek festészetileg (egyik) fölkent apostola éppen Watteau?

A kör bezárult.

Clair de lune

Votre âme est un paysage choisi
Que vont charmant masques et bergamasques
Jouant du luth et dansant et quasi
Tristes sous leurs déguisements fantasques.

Tout en chantant sur le mode mineur
L’amour vainqueur et la vie opportune
Ils n’ont pas l’air de croire à leur bonheur
Et leur chanson se mêle au clair de lune,

Au calme clair de lune triste et beau,
Qui fait rêver les oiseaux dans les arbres
Et sangloter d’extase les jets d’eau,
Les grands jets d’eau sveltes parmi les marbres.

(Paul Verlaine: Fêtes galantes)

Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Föloldásként

Reynaldo HahnPaul Verlaine: L’Heure Exquise

La lune blanche
Luit dans les bois ;
De chaque branche
Part une voix
Sous la ramée …

Ô bien-aimée.

L’étang reflète,
Profond miroir,
La silhouette
Du saule noir
Où le vent pleure …

Rêvons, c’est l’heure.

Un vaste et tendre
Apaisement
Semble descendre
Du firmament
Que l’astre irise …

C’est l’heure exquise.

 

A hold a fák közt

A hold a fák közt
szikrázva süt;
gally moccan, ág zörg,
és mindenütt
hangok remegnek…

Ó, hogy szeretlek.

A tó sötéten
őrzi hideg
tükrén az ében-
árnyu füzet;
szél jaja rezzen…

Álmodj, szerelmem.

Maga a kék menny
ereszkedik
a csillagfényben,
mely gyöngyeit
szikrázva szórja…

Isteni óra!

(Szabó Lőrinc fordítása)