Hat lényegtelen dolog

Makka kérdezi, bár nem egészen világos, hogy arról kell-e írnom, szerintem mi lényegtelen, vagy inkább magamról kellene lényegtelen dolgokat írnom. Szerintem az utóbbi, de mert ő nem ezt az utat követte, legyen az ő játékszabályai szerint:

lényegtelen, mennyibe kerül valami, ha megéri az árát…

lényegtelen, micsoda rendetlenség van a szobámban, ha éppen valami más sokkal fontosabb, és arra koncentrálok…

lényegtelen, milyen hacukában indulok reggel dolgozni, ahová megyek, nagyon nem számít a külcsín…

lényegtelen, milyen hosszú ideig nem hallok régi barátokról, mindig jó újra fölmelegítődni…

lényegtelen, milyen fáradt vagyok, és meddig tart, ha valami birizgálja a fantáziámat, addig csinálom, míg a végére nem érek…

lényegtelen, milyen műfaj, ha jó a zene, jöhet…

7

Makka fölkért, áruljak el magamról hét kis titkot, miből is arra következtetek, hogy úgy véli, van olyan izgalmas az életem, hogy egyáltalában legyenek titkaim, vagy legalábbis látszólag alig, valójában bizonyára roppant fontos dolgaim, ha már egyszer, ugye, ezek titkok lennének valamiért… Nem mintha nem mesélhetném el személyesen, de eszem ágában sincs játékrontónak lenni. Tehát.

1. Általában zokniban alszom. Tudom, hogy csakis idióták alszanak zokniban, de mert telente képes lefagyni a lábam (alacsony vérnyomás, bénázgató vérkeringés), valamint a komfortérzetem így tökéletes, rászoktam. Mezítláb képes vagyok reggelre megfázni…

2. Szeretek úton lenni. Autó, vonat, távolsági busz… Szeretek tömegközlekedési eszközökön bámészkodni. Persze nem a tömött villamos meg a “rohannom kell”-utazás a kedvencem, de ha már van ülőhely, és egész nyugodtan kapok levegőt, teljesen jól elvagyok, sőt! Minél hosszabb az út, annál jobb. Egyébként is szeretek szemlélődni, de egyetemi éveim alatt nyerték el igazi jelentőségüket ezek az utazások. Így tudtam vizsgaidőszakban lelkifurdalás nélkül lopni az időt, és csak úgy magamért, magáért a dologért nézelődni, gondolkodni. Alibi volt. Hiszen amíg a buszon ülök, nem tudok tanulni, nem tehetek róla, hogyan múlik az idő, nem én határozom meg, merre s hogyan alakulnak a dolgok. Elég bizarr, belátom, de a BKV volt nekem maga az oázis és a friss levegő. Azóta nem is nagyon akadna rá “programszerűen” időm. 

3. Nem szeretem Coelhot. Összesen két regényét olvastam, mindkettőt úgy kaptam kölcsön kedves ismerősöktől, hogy rajongva ecsetelték, miért kell ezt most és azonnal és feltétlenül, és hogy megváltozik az életem egycsapásra, majd meglátom. Nekem meg lapos volt és közhelyes. Kiábrándító. Olvasmányos, kellemes, csak nekem valahogy mégsem elég. Szégyenkezve adtam vissza a könyveket, azt kívántam, bárcsak tetszett volna, és igyekeztem jó képet vágni, mert megbántani sem akartam senkit. Nem egymásnak teremtettek minket.

4. Végtelenül lusta vagyok. Ez nem olyan nagy titok, csak kevesen hiszik el rólam. Pedig. Fegyelmezettséggel kompenzálok.

5. Ovis és általános iskolás koromban nagy szervezkedő és állandó főszereplő voltam mindenben. Szavaltam, énekeltem, táncoltam, vezényeltem, örsöket és rajt vezettem, rajzoltam, ami kell… Ez se nagy titok, de nagyjából ez is elmúlt, úgy kb. a gimnázium környékén. Kevesen képzelnék.

6. Lábfóbiám van. Már hogy a sajátjaimat nem nézegetem szívesen, mert hogy csúnyácskák. Még szerencse, hogy ritkán kerülnek a látóterembe…

7.  Állítólag férfi agyam van. Mondták már többen is, nem biztos, hogy hízelegni akartak. És nem is biztos, hogy az agyam. Ha mégis az, akkor talán a nem kifejezetten finom és nőies humoromra célozhattak.

 

Nincs kinek továbbítsam a labdát, mert hogy nem vagyok igazi blogger, de azért majd próbálozom. Ha másképp nem, élő szóval vagy mi.