A jövő évre

Zaz: Je veux

Donnez moi une suite au Ritz, je n’en veux pas !
Des bijoux de chez CHANEL, je n’en veux pas !
Donnez moi une limousine, j’en ferais quoi ? papalapapapala
Offrez moi du personnel, j’en ferais quoi ?
Un manoir a Neufchatel, ce n’est pas pour moi.
Offrez moi la Tour Eiffel, j’en ferais quoi ? papalapapapala

Refrain:
Je Veux d’l’amour, d’la joie, de la bonne humeur, ce n’est pas votre argent qui f’ra mon bonheur, moi j’veux crever la main sur le coeur papalapapapala allons ensemble, découvrir ma liberté, oubliez donc tous vos clichés, bienvenue dans ma réalité.

J’en ai marre de vos bonnes manières, c’est trop pour moi !
Moi je mange avec les mains et j’suis comme ça !
J’parle fort et je suis franche, excusez moi !
Finie l’hypocrisie moi j’me casse de là !
J’en ai marre des langues de bois !
Regardez moi, toute manière j’vous en veux pas et j’suis comme çaaaaaaa (j’suis comme çaaa) papalapapapala

Refain x3:
Je Veux d’l’amour, d’la joie, de la bonne humeur, ce n’est pas votre argent qui f’ra mon bonheur, moi j’veux crever la main sur le coeur papalapapapala Allons ensemble découvrir ma liberté, oubliez donc tous vos clichés, bienvenue dans ma réalité !

 

És egy kis asszocációs ráadás, hasonló szellemben.

Reklámok

Szél (újra)

szél mint téma (időnként) kicsit közhelyes meg szentimentális, de lám – minő meglepetés – sokféle arca van! És lehet ezt jól is. Nagyon-nagyon jól.

Mostanában az alábbiakat hallgatom naphosszákat – más persze nagyon, mint az East, de hát nyilván más, miért ne lenne. És még csak nem is a témába vagyok belebolondulva, egyszerűen így alakult. Most raktam össze és egybe a Noir Désirt meg a kisteheneket. Egyik jobb, mint a másik. Visznek, utazás.

Noir Désir: Le Vent Nous Portera

Kistehén: Elviszi a szél

Azt hiszem, ki kéne szállni
Egyszer talán megpróbálni kanyargós, üres utakon
Nem félek, minden rendben lesz
Ott, ahol elvisz a szél

Azt súgtad, maradjak
Féltettél, de már késő pillanat
Ha nem jó semmire, akkor is legalább úton vagyok
Majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz engem a szél

Simogatást, kedvességet
Sebed, ami sebemhez tévedt
Körülöttünk forgó Napok, csak pillanatok a tegnapok
Majd elvisz a szél

Génjeim a bőröndömben, atmoszférában homlokom
Autóm a galaxisba’, elázott frázisok,
Amit majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Elmúlt éveink illata ajtód előtt áll
Végtelen a végzet, nekünk ebből már nem marad,
Ha elviszi a szél

Még a tenger emelkedik,
Mérleg-világra születik, elviszem árnyékom hátán
A hamvaidat majd elviszi a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Brel

 

Jaques Brel: Dans le port d’Amsterdam

Nem is tudom, mikor hallottam először Brelt, és talán nem is ez volt tőle az első, de ahogy meghallottam, azonnal beleszerelmesedtem. Nagy-nagy kedvencem ez a dal,  az egyik  legnagyobb. Már ha létezhet több nagy szerelem egyszerre ugye, de tételezzük föl, hogy lehet ilyen. Zseniális. Na jó, ha túlzás is a zseniális, minimum figyelemreméltó. Nem is gondolnám pedig, hogy részeg matrózok és az óceán levegőjén aszalódó kurvák érdekelhetnek ennyire, pedig de. A mélyen keserű lendülete, a szenvedélye, mindene tetszik. Nem is tudom, szentimetális-e vagy inkább groteszk, de nem is akarom eldönteni. David Bowie – szerintem legalábbis – csak nehezen ér a nyomába, ha elér odáig egyáltalán. Persze nem rossz ő se ám!

Hanem… Breltől az első persze az örök sláger,  a Ne me quite pas volt, hosszú évekkel ezelőtt. Ez az egyik legmegrendítőbb dal, ami csak létezhet, amiket én ismerek, azok közül legalábbis. A lelki meztelenség, a kiszolgáltatottság, a  megalázottság és a kétségbeesés összes kínos és furdaló érzésével. Nézni és hallgatni is rossz néha, szinte úgy érzem, el kell fordítsam a szemem, mert rossz látni, olyan sok, annyira fölkavar. A szöveg meg valami gyönyörű, pláne franciául, mert minden költőisége mellett van benne valami végtelen keresetlenség. Már amennyit én ebből értek és érzek.

Laisse-moi devenir
L’ombre de ton ombre
L’ombre de ta main
L’ombre de ton chien
Ne me quitte pas
Ne me quitte pas
Ne me quitte pas
Ne me quitte pas

“Hagyd, hogy az árnyékod árnyéka, a kezed árnyéka, a kutyád árnyéka legyek, ne hagyj el…!”  Ez kegyetlenül mellbe vág.

Kieg.

Csak nagyon röviden, mert azóta is bennem van, és nem ereszt. Meg aztán volt merengeni valóm mostanában mindenféle érzelmes kérdéseken mint megosztás meg viszonzás és egyebek. Szóval hogy ez a videó nem feltélenül azért vagy csak azért fontos, ami a zenés produkció. Marianne arcát érdemes nézni a zsüriben. Mennyire látszik rajta a hatás, hogy mennyit jelent, hogy mit érez… és olyan szép tőle. Hogy micsoda mértékben képes belemerülni, kinyílni és föloldódni! Attól hogy a másik, aki énekel, lecsupaszodik, és átadja magát teljesen.

Ilyenkor mindig megerősödöm abban, micsoda fantasztikus dolog is a zene, és hogy életelem, mese nincs! Bánhatja, aki nem veszi komolyan.

A másik meg persze az, hogy mindenki vágya, hogy hatni tudjon így. Legalább egyszer. És hogy lássa a hatást.

 “Hiába fürösztöd önmagadban, /Csak másban moshatod meg arcodat” – mondaná József Attila. (Jó dolgunk van, hogyha Attilka közhelyesül és emeli blogunk fényét.)

*

Fodor Ákos: Ön-?
Méltó, de nem alkalmas emberi szerepre,
aki kiváltja csak, amit érezni szeretne.

(Köszi, Kéti!)

Kénytelenség

Julien Doré & Tigane: A la faveur de l’automne

Tigane : Hey ya

Annyira belemerültem ma Julien Doré művészetébe, ezzel fárasztottam egész nap mindenkit, boldogot és boldogtalant, majd végül oly mélyre ástunk Makka barátosnémmal a megfejtendőkbe, hogy muszáj még két videót abból a nevezetes tálentumos sorozatból. Mert hogy ezek milyen nagyon jók! Szép lett tőlük a szombatom. Megvettek a fiatalemberek. Enyhén szólva. Pedig még csak azt se mondhatnám, hogy ez kifejezetten az én stílusom.

(Azért a “je t’aime” mégsem én voltam az első videón nyilván.)

Julien Doré

Julien Doré – Les bêtises

(Aki szívesen sokkolódna az eredetivel, hajrá!)

Julien Doré – Vanina (alias Runaway)

Az újabb tehetségkutató műsorok apropóján ma délelőtt megint előszedtem Julient. Pár évvel ezelőtt a franciáknál nyert valami hasonlót, mint ami az America Got Talent meg ezek. Nem nagy hang, de valami elképesztő stílusérzéke meg egyénisége van, teljesen nem normális, ráadásul bármit de bármit elénekel. Komolyan és tiszta szívvel is, de legfőképp rengeteg iróniával. Igazi bohóc. Kellenének nálunk is ilyen őrültek, vagy több kellene belőlük. Bármelyik videója vicces.

Ja, és ez a Doré az a Doré !

‘Pastiche’

Reynaldo Hahn-Théophile de Viau: À Chloris

S’il est vrai, Chloris, que tu m’aimes,
(mais j’entends que tu m’aimes bien,)
je ne crois pas que les rois mêmes
aient un bonheur pareil au mien.
Que la mort serait importune
de venir changer ma fortune
pour la félicité des cieux !
Tout ce qu’on dit de l’ambroisie
ne touche point ma fantaisie
au prix des grâces de tes yeux.

Hahn dalai közül talán ez a Bach-hommage a legismertebb. Külön érdekes barokkos kontratenotrral a főszerepben. 

Sajnos Rónay György magyar fordítása nincs meg nekem, de majd egyszer beszerzem.

Fêtes galantes

L'accord parfaitJean-Antoine Watteau: L’accord parfait, 1717-18

Minden mindennel összefügg: tudtam eddig is a közhelyet, de ma este aztán tényleg összefutottak a szálak. A héten Watteau-képeket szemezgettem a neten Váncsa írása miatt. Ma délután Verlaine után koslattam a Jaroussky-videó miatt. Estére pedig valahogy odáig jutottam, hogy órákig Faurét hallgattam a YouTube-on. Tőle pedig már csak egy lépés ugye Ravel és Debussy, utóbbiról meg épp a minap merengtem, micsoda sztár lett a Twilight hatására. Vámpíréknál divat ugyanis az impresszionista zongoramuzsika, és tényleg szép az, kár tagadni.  A Claire de lune (Claude Debussy: Suite bergamasque, III.) pedig szinte slágerzene, úgy is hallgatják azt némely kamaszok a regény meg a film óta.

És ki más is lehetne a költő, aki Debussy szvitjének zenéjét inspirálta, mint Verlaine? És honnan máshonnan is eredhetne az imígyen kétféle módon is megidézett Fête galantes, mint a rokokó francia udvarból és arisztokráciától, melynek festészetileg (egyik) fölkent apostola éppen Watteau?

A kör bezárult.

Clair de lune

Votre âme est un paysage choisi
Que vont charmant masques et bergamasques
Jouant du luth et dansant et quasi
Tristes sous leurs déguisements fantasques.

Tout en chantant sur le mode mineur
L’amour vainqueur et la vie opportune
Ils n’ont pas l’air de croire à leur bonheur
Et leur chanson se mêle au clair de lune,

Au calme clair de lune triste et beau,
Qui fait rêver les oiseaux dans les arbres
Et sangloter d’extase les jets d’eau,
Les grands jets d’eau sveltes parmi les marbres.

(Paul Verlaine: Fêtes galantes)

Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Föloldásként

Reynaldo HahnPaul Verlaine: L’Heure Exquise

La lune blanche
Luit dans les bois ;
De chaque branche
Part une voix
Sous la ramée …

Ô bien-aimée.

L’étang reflète,
Profond miroir,
La silhouette
Du saule noir
Où le vent pleure …

Rêvons, c’est l’heure.

Un vaste et tendre
Apaisement
Semble descendre
Du firmament
Que l’astre irise …

C’est l’heure exquise.

 

A hold a fák közt

A hold a fák közt
szikrázva süt;
gally moccan, ág zörg,
és mindenütt
hangok remegnek…

Ó, hogy szeretlek.

A tó sötéten
őrzi hideg
tükrén az ében-
árnyu füzet;
szél jaja rezzen…

Álmodj, szerelmem.

Maga a kék menny
ereszkedik
a csillagfényben,
mely gyöngyeit
szikrázva szórja…

Isteni óra!

(Szabó Lőrinc fordítása)