Defekt

Tegnap kimbiztünk barátnémmal – éljen Tápiószecső – , aztán csak kilyukadtam megint a Homo defektusnál.

Van az egész számban valami nekifeszülés. Az eredeti verzióban ott is marad, fojtva. Ebben, az újabb változatban viszont robban. Talán azért is szeretik sokan ez utóbbit  jobban, mert kiszabadul, föloldódik.  Lehet üvölteni, elengedni, fejeket elveszíteni. Erre van a koncert, vezetnek a sámánok. Döbbenetes ereje van.

A kapudöngetés meg kifejezetten adys. Az egész szöveg olyan, de a kapu döngetése különösen. Nekem legalábbis mindig ő jut róla eszembe. Anyunak is mondtam, mutattam, szerinte se hülyeség, úgyhogy valami csak van benne, ha már ketten hisszük. Jó, egyházat még nem alapítunk rá, de azért adys. Hiába dönget kaput, falat… de nem csak ezért.

Félvilági kreatúra, az éjszaka gyermeke, akinek a sarkában ott jár a nyomorúság és a halál, félig őrült, de közben félisten is, titán, költőfejedelem, az igazság letéteményese, akinek minden jár, aki parancsol, akinek lábai előtt ott hever a világ. Szinte Prométheusz.

Szeretők

Riza Abbasi: Két szerető (1630)

A koronázás

Valentyin Szerov: II. Miklós cár koronázása az Uszpenszkij székesegyházban,  1896

Széthullik

Frans Floris

Frans Floris: A lázadó angyalok bukása, 1554

Nem lehetsz ilyen megkövült szobor
Ócska színész bábok színpadán
Az egyetlen elveszett való
Halott turista egy kísértetgondolán

Innen nézve üres és silány
Makogó mirelit Isten figyel
Macskáknak játszik Honky-tonk zongorán
Egy skizoid Mikiegér, mer’ ő látni égi jel

Sebesült szárnyak a műtasztalon
A bokorban zombiálom lapul
A TV-showban lángoló Babylon
Krisztus a Lipóton gyűlölni tanul

Egymásnak feszül megannyi akarat
A vágytól kataton görcsben zihál
Sáros a nyelvem vér és salak
Az ólom Napóleonon bosszút áll

Itt vagyok hát, kaput nyissatok
Halljátok átkozott nevem
Pofozzatok fel, bajszos angyalok
Mutassátok, hol van a szerelem

Feldobtam és az élére állt az érem
Csöndes háború, néma fegyverek
Semmi sem lesz ugyanúgy, mint régen
Egyszerre szép és egyszerre szörnyeteg

(Quimby)

Julien Doré

Julien Doré – Les bêtises

(Aki szívesen sokkolódna az eredetivel, hajrá!)

Julien Doré – Vanina (alias Runaway)

Az újabb tehetségkutató műsorok apropóján ma délelőtt megint előszedtem Julient. Pár évvel ezelőtt a franciáknál nyert valami hasonlót, mint ami az America Got Talent meg ezek. Nem nagy hang, de valami elképesztő stílusérzéke meg egyénisége van, teljesen nem normális, ráadásul bármit de bármit elénekel. Komolyan és tiszta szívvel is, de legfőképp rengeteg iróniával. Igazi bohóc. Kellenének nálunk is ilyen őrültek, vagy több kellene belőlük. Bármelyik videója vicces.

Ja, és ez a Doré az a Doré !

Massys

 Quentin Massys: Össze nem illő pár, 1525

Szeretem Massyst. Hosszasan lehet bámulni és tanulmányozni a képeit. A groteszk meg úgysem állt tőlem távol soha. Amilyen durva és kíméletlen, máskor olyan finom és elegáns. Annyira jó, hogy kedvencet se tudok tőle választani. Így aztán a poszt címével sem bajlódtam sokat. Nem mintha máskor meg akkora megerőltetésekre vetemednék…

Ünnep

 

Giotto di Bondone: 17 jelenet Krisztus életéből: 1. Jézus születése, 1304-06.

Én meg közben teljsen elfelejtettem békés, szép karácsonyt kívánni, ami azért valószínűleg egyáltalán nem véletlen, máshol szoktam az ilyesmit. Giotto és Bach azért mégis megéri. És persze jöhet bármikor, csak azért Bach nélkül mégse úgy karácsony a karácsony. Ez meg az egyik legeslegszebb, amit ismerek. Önmagában is ünnep. Pont olyan sírnivalóan szép, mint kedvenc Giottoim.

Orphée

Gustave_Moreau_Orfeusz Euridiké sírjánGustave Moreau (1826 – 1898): Orfeusz Euridike sírján

Körülbelül semmit sem csinálok mostanában, amiben aztán különösen el is fáradok. Az elmúlt pár nap kifejezetten nehezemre esett, nyilván szerepe volt ebben a kiválónak egyáltalán nem nevezhető időjárásnak is. Ezt a képet is csak véletlenül, szinte kutyafuttában találtam, és csak azért álltam meg pár pillantra, mert még sosem láttam. Van valami furcsa vonzódásom az Orfeusz-sztorihoz,  Moreau Salome-képeit pedig különösen csípem, ezért aztán erőt vettem magamon, és íme.

Ja meg most jövök rá: aktuális a kép. Jön a halottak napja. Jellemző módon ez eszembe se jutott.

De legszebb a futóbab

Beaneater

CARRACCI, Annibale: Babevő (1580-90)

Fêtes galantes

L'accord parfaitJean-Antoine Watteau: L’accord parfait, 1717-18

Minden mindennel összefügg: tudtam eddig is a közhelyet, de ma este aztán tényleg összefutottak a szálak. A héten Watteau-képeket szemezgettem a neten Váncsa írása miatt. Ma délután Verlaine után koslattam a Jaroussky-videó miatt. Estére pedig valahogy odáig jutottam, hogy órákig Faurét hallgattam a YouTube-on. Tőle pedig már csak egy lépés ugye Ravel és Debussy, utóbbiról meg épp a minap merengtem, micsoda sztár lett a Twilight hatására. Vámpíréknál divat ugyanis az impresszionista zongoramuzsika, és tényleg szép az, kár tagadni.  A Claire de lune (Claude Debussy: Suite bergamasque, III.) pedig szinte slágerzene, úgy is hallgatják azt némely kamaszok a regény meg a film óta.

És ki más is lehetne a költő, aki Debussy szvitjének zenéjét inspirálta, mint Verlaine? És honnan máshonnan is eredhetne az imígyen kétféle módon is megidézett Fête galantes, mint a rokokó francia udvarból és arisztokráciától, melynek festészetileg (egyik) fölkent apostola éppen Watteau?

A kör bezárult.

Clair de lune

Votre âme est un paysage choisi
Que vont charmant masques et bergamasques
Jouant du luth et dansant et quasi
Tristes sous leurs déguisements fantasques.

Tout en chantant sur le mode mineur
L’amour vainqueur et la vie opportune
Ils n’ont pas l’air de croire à leur bonheur
Et leur chanson se mêle au clair de lune,

Au calme clair de lune triste et beau,
Qui fait rêver les oiseaux dans les arbres
Et sangloter d’extase les jets d’eau,
Les grands jets d’eau sveltes parmi les marbres.

(Paul Verlaine: Fêtes galantes)

Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

(Szabó Lőrinc fordítása)