Csak erős idegzetűeknek!

Az ínyencségekről jutott eszembe dédanyám egyik szakácskönyve és az itt elkövetkezendő szösszenet. Roppant fontos és gyakorlatias szócikk, bárki szükségét láthatja, ugyan lassan már csirkét se senki, nemhogy bármi mást… Legalábbis Budapesten tuti nem. Pár évvel ezelőtt Makkával nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk, amikor ráleltem, és fölolvastam neki – hogy másképp – a telefonba.

Teknős békát megölni

Izzóra tüzesitett lapátot nyomva a teknőc hátára, nyakát és lábait a szegény állat rögtön ki fogja nyújtani, a midőn aztán hirtelen, éles baltával a fejét le kell vágni. – A vérét megszedjük és fölhasználjuk. Azután mindaddig főzzük, míg a teknője leválik, mit azon melegen kell levennünk és a békát megtisztítanunk. – A bőrét, epéjét és beleit eldobjuk és ha netalán sárga tojásai lennének, azokat a mártásba tesszük, de csak utolsó perczben, nehogy megkeményedjenek. (926. oldal)

(Magyar-franczia szakácskönyv, h.n., é.n. (Szerzőt, évet sajnos nem tudok, megrongálódtak a belső, első lapok, de nem kizárt, hogy ez a nevezetes Dobos C. József-féle alkotás valamely utónyomata.)

A “szegény állat”… Van abban valami megható, ahogy átérezzük az áldozati teknős sorsának tragikumát. Szakácskönyvtől miért is várnánk morális állásfoglalást, és lám mégis. Ráadásul a leírás képszerű, ami tovább fokozza kínjainkat, noha hajdan nyilván épp ettől volt praktikus.

Elképesztő remeklés ez a könyv mindenképpen, ami már abból is látszik, hogy van 926. oldala. És hát nincsen más irodalmam arról sem, hogyan is képzelhető el a “buffet 500 személyre” vagy az “esteli” 16-ra.

Reklámok