A szél mint téma (időnként) kicsit közhelyes meg szentimentális, de lám – minő meglepetés – sokféle arca van! És lehet ezt jól is. Nagyon-nagyon jól.
Mostanában az alábbiakat hallgatom naphosszákat – más persze nagyon, mint az East, de hát nyilván más, miért ne lenne. És még csak nem is a témába vagyok belebolondulva, egyszerűen így alakult. Most raktam össze és egybe a Noir Désirt meg a kisteheneket. Egyik jobb, mint a másik. Visznek, utazás.
Noir Désir: Le Vent Nous Portera
Kistehén: Elviszi a szél
Azt hiszem, ki kéne szállni
Egyszer talán megpróbálni kanyargós, üres utakon
Nem félek, minden rendben lesz
Ott, ahol elvisz a szél
Azt súgtad, maradjak
Féltettél, de már késő pillanat
Ha nem jó semmire, akkor is legalább úton vagyok
Majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz engem a szél
Simogatást, kedvességet
Sebed, ami sebemhez tévedt
Körülöttünk forgó Napok, csak pillanatok a tegnapok
Majd elvisz a szél
Génjeim a bőröndömben, atmoszférában homlokom
Autóm a galaxisba’, elázott frázisok,
Amit majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél
Elmúlt éveink illata ajtód előtt áll
Végtelen a végzet, nekünk ebből már nem marad,
Ha elviszi a szél
Még a tenger emelkedik,
Mérleg-világra születik, elviszem árnyékom hátán
A hamvaidat majd elviszi a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél
A művészet és az emberek érdekelnek leginkább. Szeretek szemlélődni.
Napló kontemplál 