Juliskáék

Minden mindennel összefügg, asszociációk sora az élet. Barátném legkedvencebbik barátja alkot most épp egy Juliskát – értse mindenki, ahogy akarja… nekem meg erről eszembe jutottak Grimmék, Engelbert Humperdinck meg a való világ kegyetelensége.

Hosszú évekkel ezelőtt láttam az Operában Humperdinck Jancsi és Juliska c. operáját, ami ugyan nagyon mély nyomokat annak ellenére sem hagyott bennem, hogy viszonlyag ismert, népszerű és méltatott opera, annál inkább a műsorfüzet, illetve annak tartalma. Elmesélte az ugyanis, mi a mese alapja, mi az eredeti sztori, honnan indult valójában a híresneves testvérpár története. Rég volt már, de a lényegre most is emlékszem. Nehéz elfelejteni.

Élt valaha Németországban egy Katarina neveztű cukrásznő, egy virágzó műhely és bolt birtokosa, akinek a háza a város mellett, egy erdő szomszédságában állt, és aki apai öröksége, egy igen népszerű sütemény titkos receptje okán igen nagy jómódban és elégedettségben tengette napjait.  A városban éldegélő konkurens tesvérpár férfi tagja, “János”, úgy határozott, hogy érdemes lenne Katarintát örökségestül, süteményreceptestűl feleségül venni. Na nem feltétlenül a lángoló nagy szerelem késztette erre, sokkal inkább az önös érdek, hogy a vetélytárs eltűnjön, sőt bekebeleződjön, hogy haszon, pénz, bőség, népszerűség rögvest kerekedjen, legyen aztán minden, mi szemnek és szájnak ingere… Csakhogy Katarina átlátott a szitán és nem állt kötélnek. A testvérek bosszúból boszorkányság gyanújába keverték, – kiváló lehetőséget szolgáltatott ehhez az erdőszéli házikó és a műhely, Katarina elvonultsága és magánya -, olyannyira sikeresen, hogy per is kerekedett belőle. Azonban a vádak nem állták meg a helyüket, Katarinát fölmentették. A testvérek végső elkeseredésükben így aztán mi mást tehettek, rágyújtották a  házát, amiben Katarina benn is égett, szörnyethalt…

Az opera  legismertebb részlete, a kettős – amit azért sokszor hallani, s aminek a szépsége hajlamosít arra, hogy megfeldkezzek erről az egész rémtröténetrtől és arról, milyen igazságtalan is az élet -, még barátosnémnak is tetszett. Pedig meglehetős nehézségek árán tűri csak a klasszikusan képzett női hangot, legyen az szoprán vagy mezzó, itt meg aztán van mindkettő, ráadásul az egyik nadrágszerep, ami csak újabb nehézség: őket meg én nem kedvelem. Így aztán adott lenne minden körülmény a fújoláshoz, és valahogy mégse.

Esti ima keresve se lehetne szebb ennél.

Katarinánál csak Humperdincket sajnálom jobban egyébként, akit ugyanis az a végtelen szerencsétlenség ért, hogy egy kicsit nyálas ám rém népszerű táncdalénekes az ő nevét vette föl művészileg valamiért. Hogy klasszikust idézzek, örüljünk, hogy nem Bartók nevére bökött. Igaz, őt legalább tényleg ismerik.

Reklámok
Előző bejegyzés
Következő bejegyzés
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: