Pavane

Ma körülbelül negyvennyolcszor hallgattam végig Ravel Pavane-ját különféle előadásokban, pedig nincs is rossz kedvem. Persze lehet, hogy éppen azért. Néha rákattanok dolgokra, alig lehet róluk lebeszélni. Olyan édesbús, szomorkás, nosztalgikus, “mégis szép az élet”-típusú darab ez, elég könnyen bele lehet feledkezni. Kiskorom óta szívesen hallgatom, noha az is igaz, hogy elég nagy kihagyásokkal.

A legérdekesebb Richter felvétele, mert persze gyönyörű, de meg azért is, mert hogy én még életemben nem hallottam ennyi köhögést, krákogást, nyíltszíni fulladást egyvégtében és hét percen keresztül. Elkeserítő. (Igaz, azt sem értem, amikor a decens, úri közönség a tételszünetben köhögi ki magát, mert úgy nem zavar. Na de vagy kell akkor éppen köhögni, vagy nem. Nem? Utólag fölösleges, előre képtelenség.)

Ha még valakinek egy kis Ravelre fájna… (2, 3)

Reklámok
Előző bejegyzés
Következő bejegyzés
Hozzászólás

2 hozzászólás

  1. Makka

     /  2009. október 17.

    Ezt én is nagyon szeretem, márcsak azért is, mert szerencsére nincs úgy elcsépelve, mint a Bolero.
    Elszoktunk az “élettől”, ma már minden felvételről ki tudják szűrni az ilyen zajokat, 1954-ben nem foglalkoztak vele.:)
    A köhincsélés még csak hagyján, mert azt ugye tényleg kell, nincs mit tenni esetleg, de amikor a negyvezír annyira fel akar tűnni, hogy nem bírja, és tapsikol két tétel között…:-D, pedig csak azért álltak meg egy pillanatra a zenészek, hogy elkezdhessék a következőt.

  2. Celle

     /  2009. október 17.

    Kiszűrik, oké, technika meg minden, ami fejlődik, na de élő hangversenyen, a nézőtéren ülve sem hallasz ennyi krákogást, érted! :-)

    A tapsikolók meg egyszerűen nem ismerik a darabot, nem tudják, hogy még nincs vége. Na az tényleg égés. :-D Már ha feltűnik nekik egyáltalán. Meg hogy az sem gyanús, hogy az illető darab több tételből áll, esetleg, mert akkor fenntartásokkal kezelnék a pillanatnyi szünetet. :-) Ilyenkor a jobbak és szerényebbek a kompetens közönségre, a többiekre figyelnek, és nem kell pironkodniuk. :-)

    Megjegyzem, a MET-ben például képtelenek kivárni míg az utolsó hangokat is eljátszák, elénekelik, muszáj tapsviharozni a darab tökéletes befejezése előtt…

    Az élet nagy rejtélyei. :-/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: