Rossini pulykája

Kiindulópontunk ezúttal Rossini pulykája leend, ez az ízletes és fölöttébb illatos madár, amely a művészetek éteri világához több szálon is kapcsolódik. Készítéséhez mindenekelőtt leakasztjuk a falról Gainsborough, Fragonard, Maulbertsch, Watteau vagy más hasonló kaliberű művész néhány eredeti grafikáját, eladjuk őket, az árukon pedig szarvasgombát vásárolunk, ami az internet segítségével immár nálunk is megtehető. Választhatunk, persze, más utat is, lényeg annyi, hogy legyen szarvasgombánk. Magyarországon a téli szarvasgomba vagy más néven a pézsmaszagú szarvasgomba (Tuber brumale)… (…) Októbertől decemberig a piros húsú szarvasgomba (Tuber magnatum) is beszerezehető nálunk, ennek az íze Brillat-Savarin szerint “kicsit a fokhagymára emlékeztet, de ez teljességgel nem árt neki, mert kellemetlen utóízt, szagot stb. nem hagy hátra“. (…) A tavaszi-nyári hónapokban ez sincs, van viszont nyári szarvasgomba (Tuber aestivium), más néven Szent János szarvasgomba, ami ugyan nem rossz meg kellőképp illatos is, de hát a périgord-i gombának a nyomába se ér, és ráadásul a húsa nem sötét, hanem világos.

Azaz hiába dugdosom a pulyka bőre alá, nem adja azt a  sajátosan hullafolt jellegű hatást, ami Rossini pulykájának kitüntetett tulajdonsága, és ami egykor magát Picassot is elannyira lenyűgözte, hogy Rossini pulykáját önálló műalkotáson örökítette meg. Mondanom se kell, hogy Rossini pulykája Picasso interpretálásában egészen aggasztó benyomást kelt, de hát Picassonak igazán nem az volt a célja, hogy ezen madarat a világ előtt a kelleténél jobb színben tüntesse föl, hanem éppenséggel az, hogy a világ kérdéses, bizonytalan, setét és elborzasztó voltára kendőzetlenül rámutasson.

Gasztronómiai szempontból a Rossini-féle pulyka érdektelen, ugyanis józan életű ember ilyesmit nem készít. Mindenekelőtt azért nem, mert a  szarvasgomba – a rossz ízű és büdös téli szarvasgombát is ideértve – a természet legnagyobb ajándékai közé tartozik, ritka kincs, amit az adóalany életének kivételes pillanataiban fogyaszt. Ezzel szemben a baromfigyárban felnőtt pulykának immár semmi köze nincs a természethez, az ő szervezete éppoly távol áll a földi élővilágtól, mint az új-mexikói sivatagban vagy hol a fenében lezuhant UFO űrhajósaié, húsa kokcidiosztatikumokat, antioxidánsokat, biológiailag aktív jódvegyületeket, növényolajiszapot, antibiotikumokat és hasonlókat tartalmaz, íze ennek megfelelő. Ha én ennek a bőre alá szarvasgombaszeleteket dugdosok, az olyan, mintha ötven-hatvan éves madeirában főzném meg a lecsókolbászt. Aki ilyet tesz, annak végképp elment a józan esze.

Picasso ifjúkorában persze a pulyka még pulykából volt, ennek megfelelően  néhanapján szarvasgombával összeházasítva jelent meg az asztalon, és e mivoltában a mértékadó, komoly úriemberekből is elismerő szókat fakasztott, amennyire a korabeli feljegyzéseknek hihetünk. (519-520. oldal)

Váncsa István szakácskönyve, Ezeregy recept, Vince Kiadó 2003.

Függelék: a szarvasgombáról és némely más alapanyagról, 519-537. oldal

Advertisements
Előző bejegyzés
Következő bejegyzés
Hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Fêtes galantes « Napló kontemplál

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: