Nessun dorma Michael Boltonnal

Senkisem alhat, senkisem alhat….
Szemedre sem jön álom
Hideg szobádban árván
császár leánya,
a csillagokba nézel
remélve, vágyva.
Titkom nem tudja senki meg,
nevem nem mondom senkinek,
nem, nem, csak majd ha ajkam ajkadon,
füledbe súgom ma hajnalon.
S a csókom töri meg az áldott csendet,
amíg ölellek.

Sápadj el holdfény,
távozzál nagy éjjel,
mire a hajnal virrad,
enyém a győzelem.

Ha már a Turandotnál hagytam abba, szétnéztem még egy kicsit, és ugyanott is folytatom.

A Nessun dorma talán a legismertebb, legnépszerűbb ária a világon, úgy vélem, nem kis mértékben Luciano Pavarottinak köszönhetően.  Bárki elismeri, aki valaha is hallotta – és sokan hallották-, milyen ritka szépen és könnyedén énekelte, az utolsó ‘vincero’ (győzelem) keveseknél ilyen tiszta, zengő és diadalittas. Örül is minden tenor, mint majom a farkának, ha jól vagy közel tökéletesen sikerül. Nem egyszerű dolog ez, egyáltalán nem az.

Mert nehéz ária ez, de szép ária. Kicsit egzotikus és nagyon hősies, még erotika is van benne, ráadásul egy titokzatos tatár herceg szájából szól, aki mindenre kész a szerelemért, már-már a kegyetlenségre is. Szóval van itt kérem minden, ami kell a sikerhez. Énekli is mindenki, aki képes: boldog és boldogtalan.

Most épp Michael Bolton, akiért majdnem minden gimis osztálytársnőm sóhajtozott annak idején, és akit én meg mindig végteleneül sótlannak és unalmasnak találtam. Akkor is, amikor még hosszú haja volt, és kicsit sem kopaszodott. Magyrán szólva nem vagyok elfogult, egy szemernyit sem, és azt kell mondjam így, mindent egybevetve és átgondolva, hogy nem is olyan rossz ez… Crossovernek. Eredeti hangszerelés mellett. Mikrofonnal.

(Létezik Aretha Franklintől is egy amolyan valódi, ízig-vérig átirat. Biztos, hogy ez a legizgalmasabb az összes közül, ami csak létezik, de helyenként még kicsit emésztenem kell, azt hiszem. Aztán lehet, hogy csak az általános értetlenkedésem akadályoz meg a teljes elfogadásban, az a probléma, amit soha nem értettem, hogy ugyanis vajon miért akarják ezt az áriát nők elénekelni. Azon túl, hogy népszerű és nagy kihívás, hisz ez világos. Ugyanakkor viszont annyira de annyira férfiaknak készült darab! Hát nem? Nem vagyok elég egyenjogúsági élharcos, úgy látszik. Pedig ha valami, ez aztán crossover!)

Advertisements
Előző bejegyzés
Következő bejegyzés
Hozzászólás

2 hozzászólás

  1. enterova

     /  2009. április 11.

    Köszönöm! Már el is felejtettem, hogy mennyire szeretem a Turandot-ot.

  2. Celle

     /  2009. április 11.

    Néha én is elfelejtem. :-) Aztán szerencsére mindig akad valami, ami eszembe jutassa.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: