A firenzei – folyt.

Sok módja van annak, ahogyan ez a szöveg szól az időről, a halálról, a hatalomról és pláne a szerelemről. Az érzékenyebb szívűek jobb, ha nem olvasnak tovább, mert a bülbülszavú India után most a vaskosabb Firenze következik.

Aznap éjszaka lett első ízben szerelmes Agostino Vespucci, és megértette, hogy az imádat is utazás, és akármennyire eltökélte, hogy nem hagyja el szülővárosát, széllelbélelt barátaihoz hasonlóan arra ítéltetett, hogy végigmenjen olyan utakon, amelyeket nem ismer, a szív ösvényein, amelyek arra kényszerítik, hogy veszedelmes helyekre lépjen be, hogy démonokkal meg sárkányokkal nézzen szembe, és megkockáztassa, hogy nemcsak az életét, hanem a lelkét is elveszíti. Egy hanyagul nyitva felejtett ajtón át megpillantotta a magányszentélyében ülő Fiorentinát, aki a város legkíválóbb férfiúinak körében egy aranyozott székben pihent, és lustán hagyta, hogy pártfogója, Francesco del Nero csókolgassa a bal mellét, miközben egy kis, szőrös, fehér öleb nyalogatta a jobb mellbimbóját, és Agónak máris vége volt, azonnal tudta, hogy ez az egyetlen neki való nő. Francesco del Nero rokonságban állt il Machiával, talán ezért is hívták meg őket, de abban a pillanatban Agót ez nem érdekelte, kész volt ott helyben megfojtani a disznót, igen, és a kurva ölebet is. Fiorentina meghódításához sok ilyen versenytársat kell legyőznie, igen, és előbb a szerencséjét is meg kellene csinálnia, s ahogy a jövője felé vezető út szőnyegként kitekeredett előtte, érezte, hogy a gondtalan ifjúság megszökik tőle. Helyébe új elszánás lépett, oly éles és kidolgozott, akár egy toledói penge.

– Az enyém lesz – mondta il Machiának, ami barátját mulattatta.

– Aznap hív az ágyába téged Alessandra Fiorentina – felelte -, amikor engem pápának választanak. Nézd meg magad. Te nem olyan ember vagy, akibe a szép nők beleszeretnek. Olyan ember vagy, aki szolgálatokat tesz nekik, és akibe a lábukat törlik.

– Menj a pokolba! – tört ki Ago. – Az a te átkod, hogy kurvára tisztán látod a világot, méghozzá szemernyi jóindulat nélkül, aztán a felismeréseidet nem tudod megtartani magadnak, csak kibuknak belőled, és fittyet hánysz az emberek érzéseire. Menj csak, és elégíts ki egy kórságos kecskét!

Il Machia felvonta denevérszárnyú szemöldökét, mintha elismerné, hogy túl messzire ment, és két oldalról arcon csókolta barátját.

– Bocsáss meg – szólt bűnbánó hangon. – Igazad van. Egy huszonnyolc éves fiatalember, aki nem különösebben magas, aki máris kopaszodik, akinek a teste egy sor puha párnából áll, amelyeket egy nekik túl kicsi dobozba préseltek, aki a malac verseken kívül nem emlékszik más költeményre, és akinek a beszéde köztudottan trágár… ez éppen az a fickó, akinek Alessandra királynő szétrakja a lábát.

Ago boldogtalanul csóválta a fejét.

– Elárulom neked, mekkora fasz vagyok – mondta. – Én nemcsak a testét akarom. Hanem a kurva szívét is.

(166-168. oldal)

Két dolog, mellékesen. Az egyik, hogy rögtön Janus Pannonius és az ő illetlen versei jutottak eszembe, oly tökéletesen passzolnak a fenti szöveghez, bár talán annak szomorúsága nélkül. A másik pedig: hogy bárcsak ne Franco Nero jutna folyton eszembe az itt emlegetett Francesco del Nero nevezetűről! Roppant zavaró!

Advertisements
Előző bejegyzés
Következő bejegyzés
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: