Különleges megbízatások

Amikor beteg vagyok, nincs kedvem semmiféle ugrándozáshoz, a puha ágy és a forró tea mellé pedig kiváló társ a könyv, így aztán szépen haladok tervezett olvasmányaimmal, gyors vagyok, mint a villám. Tegnap éjszaka befejeztem egy újabb Akunyint, a Különleges megbizatásokat. Ha precízek akarunk lenni, ez a kötet időrendben megelőzi az Az államtanácsost, amit a múlt héten olvastam el, de ez ne ejtesen kétségbe senkit, ha engem nem zavart, más se aggódjon miatta! Meg aztán egy darabig úgyis elvonáson leszek, a következő kötet magyar megjelenésére pár hónapot várni kell.

Itt most két kisregényről van szó: a Pikk Bubi címűről, ami tulajdonképpen egy humoros, csűrcsavaros szélhámos-história, majdnem burleszk; illetve az A dekorátor nevezetűről, ami pedig egy véres, kegyetlen, és legfőképpen szomorú történet, Hasfelmetsző Jack-parafrázis (ha nem hangzik ez így nagyon hülyén, meg aztán nem is parafrázis, mert hogy konkrétan maga Jack a címszereplő, teljes valójában).

Hangulatilag tehát nagyon különbözik a két mese, Makó nem is lehetne messzebb Jeruzsálemtől, ami persze nem azt jelenti, hogy ne férne el némi sötéten groteszk az előbbiben, vagy ne találnánk kuncogásra érdemes sorokat az utóbbiban.  Ami mégis összeköti a két kisregényt (Fandorinon, és azon túl, hogy mindkét esetben a kriminális személy “fedőnevét” – egyben valamiféle metaforát – rejti a cím), az Anyiszij Tulipanov alakja. Az első történet legelején találkozunk vele, ekkor lesz belőle Fandorin asszisztense és jobbkeze, és a második kisregény végén búcsúzunk el tőle. Tulajdonképpen Tulipinov karrierjéről, vagy ha úgy tetszik, “nagy szerencséjéről” is szólnak ezek a történetek, nem mellesleg legfőképp az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket, és a főhőst, Fandorint.

Tudnivaló, hogy ezek a krimik, Fandorin történetei sosem végződnek tökéletes happy enddel. Enyhén szólva. Az igazságérzetünket mindig bántja valami az utolsó oldalakat olvasva és azon túl, mert a gonosz nem mindig nyeri el méltó és kellőképp súlyos büntetését, a jók pedig néha sokkal többet veszítenek egy-egy rejtély megfejtésével, mint amit nyerhetnek általa. Fandorin nem tehet mást, hajtja a fátum, szorítják a körülmények… vagy valami hasonló, és igazságszeretete, egyenessége, jósága, zsenialitása arra ugyan elég, hogy lefülelje a gonosztevőket, hogy valamelyest helyrerázza a kizökkent világ rendjét, de arra már nem, hogy megnyugtatóan elvarrja a szálakat, hogy tökéletes béke, rend, boldogság honoljon szerte az nagy világban és az olvasó szívében a regény bevégeztével.

Miért mondom ezt? Mert az A dekorátor véres, naturális, gyomorforgató történet, nem is lehet más, ha egyszer Hasfelmetsző Jack a címszereplő, de érdekes módon mégsem ez maradt meg bennem leginkább, legelevenebb emlékként, élményként a regényből, hanem a szomorúság. És ebben a nagy szomorúságben pedig az, hogy mennyire szereti Akunyin a hőseit. Tudom, hogy ez nem irodalmi kategória, hogy egy regény tisztességes elemzésében ez nem szempont – de hát nem is azt csinálom éppen -, még csak bizonyítékot se tudnék hirtelen hozni rá konkrétan, de a legnagyobb, legkegyetlenebb brutalitás kellős közepén is talál az olvasó egy-egy mondatot, gesztust, ami erről a szeretetről árulkodik. És ez segít kibírni.

Advertisements
Előző bejegyzés
Következő bejegyzés
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: