Olvasónapló szeptember elején

Blimunda fölállt a lócáról, lángot gyújtott a tűzhelyen, leveseslábast tett az állványra, és amikor a leves felforrt, egy részét két nagy szilkébe szedte, és fölszolgálta a két férfinak, mindezt pedig egyetlen szó nélkül tette, azóta ki sem nyitotta a száját, hány órája is már, mióta megkérdezte, Hát magát hogy hívják, és bár előbb a pap fejezte be az evést, Blimunda kivárta míg Baltasar is végez, hogy használhassa a kanalát, mintha némán egy másik kérdésre válaszolna, Elfogadod-e szádnak a kanalat, mellyel e férfi a száját érintette, magáévá téve, ami a tiéd volt, s most újra tieddé téve, ami az övé lett, és annyiszor, hogy a tiéd és az enyém elvesztik értelmüket, mivel pedig Blimunda igent mondott, mielőtt egyáltalán kérdezték volna, Akkor házastársaknak nyilvánítalak benneteket. Bartolomeu Lourenço atya várt, amíg Blimunda kikanalazta a lábasból a maradék levest, majd megáldota, áldásával borítván a személyt, az ételt és a kanalat, az ölt, a tűzhely lángját, a mécsest, a gyékényt a földön, Baltasar levágott öklét. Aztán elment.

Nagyon nem sokkal később…

Lefeküdtek. Blimunda szűz volt. Hány éves vagy, kérdezte Baltasar, és Blimunda azt felelte, Tizenkilenc, pedig addigra már jóval idősebb lett. A gyékényre folyt egy kevéske vér. Középső és mutatóujját megnedvesítve benne, Blimunda keresztet vetett, és keresztet rajzolt Baltasar mellére, a szíve fölé. Mindketten meztelenek voltak. Egy közeli utcából párbaj zaja, kardcsattanás, futkosás hallatszott. Aztán csönd lett. Több vér nem folyt.

Amikor reggel Baltasar fölébredt, látta, hogy mellette Blimunda fektében kenyeret eszik, csukott szemmel. Csak akkor nyitotta ki a szemét, mely abban az órában éppen szürke volt, amikor végzett az evéssel, és akkor azt mondta, Sose akarok beléd látni.

Rögtön látszik, hogy ez Saramago, mégpedig az A kolostor regénye. Olyan felkavaróan ironikus meg szatírikus, már-már sötét és durva, hogy nevetni sem tud rajta mindig az ember, de letenni sem tudja. Mély. Okos. Csupa filozófia és körülírás, mégis izgalmas, és nem csak a szerelmi történet, a főszereplők sorsának alakulása miatt, hanem mert maga a történelem- és társadalombölcselet, a – közhelyesen is elmondható, de itt nem úgy – nagy létkérdések hajtják előre az embert az olvasásban. És olyan szép a nyelve, hogy csak na! És néha előbújik valami kis szentimentalizmus-féle – épp ezért ez az idézet itt fölül.  Saramago is csak ember. Vagy mi. Megkönnyebbülhetünk.

José Saramago: A kolostor regénye

Európa Könyvkiadó, 2007

Fordította: Takács Laura

(Az idézet az 59-60. oldalakon olvasható.)

Reklámok
Következő bejegyzés
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: